Sebességi koefficiens  

A Birodalmi mérföldeken kívül, az egységek sebességét sebességi koefficiensben is kifejezhetjük, mely felugrik a képernyőn amikor egy hadsereget misszióba küldünk ki. Sebességi koefficiens 1 = 80 BM/h.

Semleges zóna  

Az a zóna, ahol két szövetséges kastély hatóköre, a Nagy Templom szintjének köszönhetően, egybeesik. A semleges zóna sugara két, egyforma részre osztódik és mindét szövetség hatásköréhez adódik hozzá, így az összes olyan birodalom, amely az adott zónában helyezkedik el, elveszíti a napi bónuszát a termelésre, a morálra és a boldogságra vonatkozóan.

Semlegesség  

Egy szövetség alapértelmezett státusza vagy egy szövetség álláspontja egy megállapodás eltörlése után vagy az ellenségeskedést pozítivan befolyásoló kérésének jóváhagyását követően.

A semlegességről ide kattintva találhatsz több infót: ide.

Sereg lejátszási sor  

Egy kiképzései csoport hozzáadása a lejátszási sorhoz abban az esetben, ha a játékos kifogyott a barakkok által létrehozott menedékből, de még rendelkezik a Katonai Doktrína szintje által elérhetővé tett szabad csapatokkal. Ezen csapatok kiképzésre kerülnek egymást követően. Ha elegendő erőforrással és lakossággal rendelkezel, az összes csapatodat akár egyszerre toborozhatod és/vagy fejlesztheted, de ne feledkezz meg arról, hogy lejátszási sorba lesznek állítva. Az első olyan kiképzési csoportot, amely a lejátszási sor legelején található és ugyanazon tartomány és barakk tagja, gyémántok ellenében, azonnal kiképezheted. Minden csapat hátramaradt 6 órányi ideje 170 gyémántba kerül. Egy csapat azonnali kiképzése automatikusan maga után vonja a lejátszási sorban álló összes csapat idejének újraszámolását.

Figyelem! A sereg lejátszási sorrendje nem érhető el, ha a Birodalom támadás alatt áll*

*A következő kivétellel: Ez az opció feloldásra kerül a támadás allatt is akkor, ha jelentős a különbség a támadó sereg arany megfelelője és a védekező nettó érték pontjainak arany megfelelője között.

Seregfelajánlás  

Azon katonai egységek száma, amelyek felajánlásra kerültek egy szövetségi tag által és amelyek a Globális térképen keresztül egy Gyülekezőpontba vagy egy Szövetségi kastélyba elküldésre kerültek. Ezek a seregek a szövetség tulajdonává válnak az elküldés időpontját követően és a tobozásával járó nettó értékű pontokat a tulajdonos elveszíti és ezek átvándoronlak majd a szövetség értékpontjai közé. Amint felajánlásra kerültek, ezeket a csapatokat nem lehet visszahívni.

A szövetségi felajánlásokról ide kattintva olvashatsz többet: ide.

Speciális erőforrásterület  

Olyan, a Globális térképen véletlenszerűen elhelyezkedő, bónuszt jelentő terület, amely előnyben részesíti a kolóniákat vagy kereskedelmi állomásokat. Különböző típusú bónuszokban részesíti az egész Birodalmat. A speciális erőforrásterületeken létrehozott kolóniákat vagy kereskedelmi állomásokat érő támadások nincsenek a nettó értékű pontok hatóköre alapján szabályozva, így nem járnak együtt morális, becsületbeli és támadási megvonásokkal a támadó számára.

A speciális erőforrásokról és bónuszaikról további infót ide kattintva olvashatsz: ide.

Spirituális Vezető  

Olyan képességek amelyek a Kormányzók számára érhetőek el, fejlesztés után. Növeli a napi Boldogság bónuszt. 1 szint: +2% boldogság; 2 szint: +4% boldogság; 3 szint: +6% boldogság; 4 szint: +8% boldogság; 5 szint: +12% boldogság

Sugár  

A befolyási hatáskör mértékegysége. 1 sugár = 1 Birodalmi mérföld

Figyelem! Az Imperia Onlineban használt sugár meghatározása nem felel meg a mértanban használt konceptus meghatározással. A sugár a hossz mértékegysége, és egy szövetségi kastély befolyási hatáskörének a középpontja és egy bármelyik szélső pontja közötti távolságot fejezi ki.

Szállítás  

Az erőforrások egyik adminisztratív egységből a masikba való mozgatása. A szállítmányok az Exklúzív zóna tartományainak határai vagy a csatolt tarományok és a játékos Globális térképén található tartományai között mozoghatnak.

Szállítás & Fejlesztés  

Egy olyan autómatikus optió, amely a fővárosból a csatolt tartományba szállítja a sereg egységfejlesztéséhez szükséges nyersanyagokat és azonnal elkezni ezek kiképzését a rákattintása után, ha a következő feltételek teljesítve vannak: a szükséges nyersanyag elérhető a fővárosban és a főváros Karaván állomása rendelkezik a szükséges szállítási kapacitással vagy ennek maximális szintje kikutatásra került. Ez az optió nem érhető el abban az esetben, ha a Birodalom támadás alatt áll.*

*A következő kivétellel: Az optió elérhetővé válik akár még támadás alatt is, ha támadó seregének arany megfelelője és a védekező nettó értékű pontjainak arany megfelelője között drasztikus különbség van.

Szállítás & Toborzás  

Egy olyan autómatikus optió, amely a fővárosból a csatolt tartományba szállítja a felfogadott sereghez szükséges nyersanyagokat és azonnal elkezni ezek kiképzését a rákattintása után, ha a következő feltételek teljesítve vannak: a szükséges nyersanyag elérhető a fővárosban és a főváros Karaván állomása rendelkezik a szükséges szállítási kapacitással vagy ennek maximális szintje kikutatásra került. Ez az optió nem érhető el abban az esetben, ha a Birodalom támadás alatt áll.*

*A következő kivétellel: Az optió elérhetővé válik akár még támadás alatt is, ha támadó seregének arany megfelelője és a védekező nettó értékű pontjainak arany megfelelője között drasztikus különbség van.

Szállítás és Építkezés  

Egy olyan opció, amely lehetővé teszi egy épülethez szükséges nyersanyagok automatikus szállítását a Fővárosból egy adott csatolt tartományba / kolóniába / kereskedelmi vagy katonai őrhelyre és az építkezést egyetlen kattintással. A következő feltételek kell teljesüljenek: a szükséges nyersanyagok elérhetőek a fővárosban, illetve a Fővárosi Karaván Állomás megfelelő mérettel rendelkezik egy egyszeri Szállításhoz vagy elérte a maximális szintet. Ez az opció nem érhető el, amikor a Birodalom támadás alatt áll.*


*Ez alól egyetlen kivétel lehet: Ez az opció automatikus kioldásra kerül abban az esetben, amikor drasztikus különbségek vannak a támadó sereg arany egyenértéke és a védekező csapat nettó pontjainak arany egyenértéke között.

Szállítási egység  

Látsd az ellátási vagont.

Szállítási misszió  

Nyersanyagok áthelyezése csatolt tartományok között egy Karaván Állomáson keresztül vagy egy fő Birodalom és kolónia között szállító kocsikkal.

Szállítási szakértő  

A Császárok által megkapott készségek egyike amikor elérik a Kormányzó szintet. Növeli a Karaván Állomás kapacitását minden birtokban. 1. Szint: +5% kapacitás; 2. Szint: +10% kapacitás; 3. Szint: +15% kapacitás; 4. Szint: +20% kapacitás; 5. Szint: +30% kapacitás

Száműzetés  

Egy olyan opció, mely lehetővé teszi számodra egy nemes eltávolítását, abban az esetben ha nem vagy vele megelégedve. A Császárt/Császárnőt nem lehet száműzni. Egy nemes száműzése megvonja tőled az általa termelt készségbónuszokat. Azon nemeseket, akik házasságra vannak jelölve vagy akik függőben lévő Birodalmi udvar meghívókkal rendelkeznek, és egyben a 16 év alatti nemeseket nem lehet száműzni.

Szerencsejáték  

A kocsmában található. Résztvehetsz a Szerencsejátékban, vásárolt jegyekkel, amelyek a Birodalom 1-órányi bevételének megfelelő arannyal egyenlőek, vagy 850 gyémántért vásároltad meg ezeket. A megvásárolható jegyek mennyisége korlátlan. A szerencsés jegyet, amely az egész birodalmat érinti, óránként sorsolják ki. A nyertes 100 órányi termelés arany megfelelőjében részesül. A Szerencsejáték jutalmát a Készlet menü/Kincs almenü pontjában található speciális ládika kinyitásával lehet megkaparintani. Ha több, a Szerencsejátékban megnyert jutalommal rendelkezel, naponta egyet tudsz majd megnyitni.

Szerencsekerék  

Egy jutalomgenerátor a játékban. Minden 12 órában különböző jutalmakat tartalmazó kereket fogsz látni. Minden pörgetés vagy újrapörgetésért 1 pörgetéspontot kapsz; viszont, nem gyűjthetsz össze több, mint 12 pontot 1 napon belül. Amikor elérsz egy adott mennyiségű pontszámot, megkaphatod a ládikóban lévő jutalmat, vagy tovább gyűjtheted a pontokat egy nagyobb jutalomért.
A ki nem nyitott ládikák átvezetődnek a következő szezonba. Ha gyémánt jutalomban részesülsz a Szerencsekerék megpörgetésénél, ezek, 168 óra alatt lejáró gyémántok lesznek.

Szezon  

A birodalom kezdete és vége közötti periódus. Az az időszak, amely alatt az összes Birodalom és szövetségi birtok egy gazdasági és katonai vonalon fog fejlődni és terjeszkedni a Világtérképen. A korszak egy Imperia Online adminisztrációja által meghatározott dátumon fog véget érni.

Bővebb információért egy szezon végéről kattints ide.

Szökevény  

Olyan képességek amelyek a Kormányzók számára érhetőek el, fejlesztés után. Csökkenti az elvesztett csatát követő lemészárlást. 1 szint: -5% esély; 2 szint: -10% esély; 3 szint: -20% esély; 4 szint: -30% esély; 5 szint: -50% esély

Szövetség  

Egy olyan játékosokból álló csoport, akik megosztják egymással stratégiáikat. A szövetségi tagok egyesítik a nyersanyagaikat, hogy ezeket befektethessék minden tagot segítő Szövetségi Technológiákba, háborúk vívásába, Szövetségi Épületekbe, a kulturális és katonai befolyás fejlesztésébe. A szövetség tagjai támogathatják egymást gazdaságilag és katonailag az arany átutalás modullal. A szövetség rangsorolásra kerül egy külön rangsorban a szövetségi tagok nettó értékű pontjainak összege alapján.

Megjegyzés! Egy játékos csak kétszer csatlakozhat ugyanahhoz a szövetséghez.

Szövetséges  

1. Ugyanazon szövetség egy tagja.

2. Egy szövetség NAP-ban vagy Föderációban való részvétele.

Szövetséges tartomány  

Az összes, a Globális térképen található, pont vagy zóna, amely felett egy szövetség rendelkezik. Ilyen szövetésgi tartomány az összes kastély és gyülekezési pont.

Szövetségi adminisztráció  

Minden szint növelésével két új gyülekezőpont alapítása lehetséges, ha a szövetségi pontok összege magasabb, mint 5 000 000. A szövetségi adminisztráció határozza meg azon erőforrások mennyiségét is, amelyet a tagok el tudnak adományozni. Az adományozási százalék a játékos nettó érték pontjainak arany megfelelőjének 5%-tól kezdődik az első szintben, és 33%-ig terjed a 15. szintben. Minden szint egy új kormányzó kinevezését teszi lehetővé a szövetségben. Maximális szint - 15.

Szövetségi adó  

A vezető, az első tisztek vagy a pénzügyi tiszt által előírt, a négy erőforrásban külön-külön történő befizetés, vagyis egyéni mennyiségek, 30%-os limittel, amelyeket minden egyes tagnak be kell fizetnie.

Szövetségi adományozás  

Önkéntes betétek, amely ennek ellenére limitáltak. A Szövetségi Adminisztráció szabja meg, hogy a tagok mennyit tudnak maximálisan felajánlani. Minnél magasabb egy szint, a tagok annál többet tudnak felajánlani. A felajánlások százaléka a nettó értékű pontok 5%-ának arany megfelelőjével egyenlő az 1 szint esetén, valamint 33%-ával a 15. szint esetén.

A tagok akár gyémántot is adományozhatnak a szöveségi kincstárnak vagy ki is vehetnek belőle. Az adományozás naponkénti 340000 gyémántra van szabályozva. Megvásárolt és lejáró gyémántokat is el lehet adományozni a szövetségi kincstárnak. A felajánlást követően, a megvásárolt gyémántok lejárónak lesznek tekintve, 336 órás érvényességgel. A lejáró gyémántok, a saját lejárási idejükkel kerülnek átküldésre.

Az adományozásról ide kattintva találhatsz további infót: ide.

Szövetségi állások  

Diplomáciai státusz egy másik szövetséggel szemben. A békeállások egy jóváhagyást követelnek meg a másik oldal részéről ahhoz, hogy érvénybe lépjenek. Úgy az egyezmény érvénytelenítése, mint az ellenséges viszony vagy a háború kijelentése egy egyoldalú döntés.

5 típusú szövetségi állás létezik az Imperia Online-ban: Békeszerződés, NAP (Non-aggresszió paktum), Semlegesség, Ellenséges viszony és Háború.

Bővebb információért a szövetségi állásokról kattints ide.

Szövetségi befolyás  

Egy szövetségi kastély egyedülálló tulajdonsága. A kulturális és katonai befolyást a következő speciális épületen keresztül lehet növelni: Nagy Templom. A szövetségi befolyás bónuszokat és előnyöket kínál a befolyás hatókörében található szövetségesek birodalmainak. A háborús ellenségeket pedig megbünteti. A befolyás dominálójaként, a Világtérkép meghódítójává válhatsz, így a birodalmat is elnyerheted.

A Szövetségi befolyással kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide, ide és ide.

Szövetségi épületek  

A szövetségi kincstárban található négy erőforrás alapján elrendelt építés. A szövetségi épületeket a gyülekezési pontokban és a szövetségi kastélyokban lehet megépíteni. Különböző hatással rendelkeznek - például, a szövetségi gazdaság védelmének fokozása vagy a befolyási hatáskör kibővítése. Ezek árát és idejét a Építkezési Tiszt Építészeti szintje csökkentheti.

Szövetségi Erősítések  

Egy szövetségi mechanizmus, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy hadsereget küldjenek, hogy segítsenek szövetségeseiknek. Az elküldött hadseregek automatikusan küzdenek a címzett csapatai mellett.

 • Az erősítést csak az ugyanazon szövetségben résztvevő játékosok között lehet elküldeni. A Szövetség újoncai nem tudnak megerősítéseket küldeni vagy fogadni addig, amíg nem fogadják el őket teljes szövetségi tagként.
 • Az erősítések csak tartományok és [[248telepek] számára küldhetőek. A megerősítések csak tartományokból küldhetőek.
 • Az erősítések karbantartását a címzet fizeti, miközben az ő oldalán csatáznak. Az utazás során az erősítést ismételten a címzet fizeti.
 • Az erősítések csatlakoznak a fogadó csapataihoz (ha van ilyen), és részt vesznek a csatában, mint egységes sereg. Tábornokokat nem lehet erősítésként küldeni.
 • Az erősítések részt vesznek a címzet csatatechnológiáival folytatott harcban. Nincs szükség arra, hogy a címzet magasabb osztályú egységeket nyison, ahhoz hogy megerősítést kapjanak. Azaz, egy olyan játékos, aki csak könnyű egységekkel rendelkezik, erősítőként fogadhat akár elit egységeket is, de az alacsonyabb szintű technológiákkal fog majd küzdeni.
 • Az erősítésekből eredő veszteségeket arányosan számítják ki a címzet és a résztvevő katonák aránya alapján. Például: egyetlen csatában 1000 kardos van a fogadótól és 2000 kardforgató az erősítésből, akkor összesen 3000 kardforgatóról beszélünk. A csatában a veszteségek összege összesen 600 kardforgató és ezek a veszteségek a következőképpen oszlanak meg: 200 a cízettól és 400 az erősítésből.
 • Az elveszett egységek megerősítéséből való helyreállítása a címzett helyreállítási százalékán alapul.
 • A címzet nem mozdíthat megerősítést olyan tartományba, amely különbözik attól, amelybe érkeztek. Az erősítések nem telepíthetők egy őrhelybe.
 • A feladó bármikor visszahívhatja az erősítést. Az erősítést a fogadó bármikor vissza tudja küldeni. Ha már kevesebb, mint 5 másodperc van hátra, a harci megerősítések nem hívhatók vissza, és nem is küldhetők vissza.
 • Az erősítés automatikus visszatérése a feladójához az alábbi esetekben történhet meg:
    - ha a fogadó nem rendelkezik elegendő aranyral a fenntartásukhoz (negatív aranyba kerül);
    - ha a fogadó vagy a feladó elhagyja a szövetséget;
    - ha a fogadó aktiválja a Nyaralási módot;
    - ha a fogadó vagy a feladó blokkolja az adminisztrációt;
    - ha megsemmisül az a gazdaság, amelyben telepítették őket.
 • Az erősítések láthatóak a kémjelentésekben, de küldőjük névtelen.

Erősítéseket a szövetség melletti Szövetség -> Tagok menüből küldhetsz. Ezután a Parancsnoki központból irányíthatod őket.

Szövetségi érték  

Egy Szövetség jelenlegi, nettó értékű pontinak száma, vagyis a szövetség értékeibe és tulajdonjaiba befektetett arany megfelelője: Technológiák, épületek és csapatok /1000.

Szövetségi kastély  

Egy olyan kastély, amely saját épületekkel rendelkezik és már egy szövetség tulajdona. A szövetségi kastélyt csak egy gyülekezőpontból vagy másik kastélyból kiküldött szövetségi sereg tudja meghódítani. Egy ilyen kastély bevétele kulturális és katonai befolyási szélességet jelent tulajdonosának a Világtérképen, így lehetővé teszi a birodalom megnyeréséért folytatott harcot is.

További infót a szövetségi kastélyokról ide kattintva találhatsz: ide, ide, ide, ide és ide.

Szövetségi Kincstár  

Az a hely, ahova mind a négy nyersanyag típus gyűjtődik, amelyet a tagok adó vagy korlátozott önkéntes befektetésként fizetnek be.

Szövetségi kölcsönös támogatás  

Amennyiben egy szövetség tagja vagy, óránként egyszer kérhetsz segítséget a szövetségeseidtől, hogy gyorsabban felépíts/kutass egy folyamatban lévő épületet/technológiát. Mindegyik szövetségesed 1 perccel tudja csökkenteni az illető épület/technológia építési/kutatási idejét. A kölcsönös támogatás csakis a szövetségen belül használható, tehát nem segíthetsz külső játékosokat. Ezt az opciót a Városházán találod.

Szövetségi közlemények  

Egy üzenet az összes szövetségi tagnak. Közleményhez való joga csak a vezetőnek és a tiszteknek van, ezek ibolya színű borítékokban jelennek meg az Üzenet menü Közlemény lapján. Kronológiai sorrendben jelenik meg - a legrégibb üzenet az ablak alján a legújabb az ablak tetején jelenik meg.

Szövetségi Növekedés  

Egy Szövetség játékmodul, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy belső csoportokat alkossanak és együtt dolgozzanak, hogy bónuszokban részesíthesség az egész Szövetséget. További információt itt találhatsz.

Szövetségi pontok  

Az összes szövetségi tag nettó értékű pontjainak összege.

Szövetségi Prémium  

Olyan bónuszcsomagok, amelyeket havi rendszerességgel aktíválni lehet, attól függetlenül, hogy szövetségi tag vagy, vagy sem. Egy szövetségi Prémium hasznos előnyökkel fog járni az ellenségeddel szemben. Ha egy szövetség tagja vagy, még akkor is bónuszokban részesülsz, ha nem rendelkezel aktív beiratkozással, mindaddig míg legalább egy aktív szövetségi taggal rendelkezik. A beiratkozással ugyanakkor, növeled a szövetségi tagok számát, így a bónuszok mértékét is. Minnél több a beiratkozó, annál nagyobb az előny ez ellenfelekkel szemben is. A beiratkozás havi és amint aktíválásra került, automatikusan meghosszabításra kerül minden 30 naptári nap leteltével. Bármikor kiiratkozhatsz, de akkor a bónuszok is csökkeni fognak vagy teljes törlésre kerülnek a következő lejárati dátumot követően. A szövetszégcsere esetén, a beiratkozásod aktív marad és hozzáadásra/kivonásra kerül a szövetség összesített tagjainak számához/számából, amely növelni/csökkenteni fogja a mindenkinek járó bónuszok mennyiségét.

A legmagasabb szintű bónuszok a következő jutalommal járnak:

- százalékos bónusz a védelemnek
- napi Boldogságbónusz
- százalékos bónusz a Barakok kapacitásának
- órás bónuszok a bevetési jutalmakhoz
- bónusz az azonnali építési limithez
- Gazdasági sémaelemek
- Gazdasági disignelemek
- Legendás Misztikus Ládika
- népességnövekedési bónuszelemek
- százalékos bónusz a seregtámadáshoz
- százalékos bónusz a szállítési kapacitáshoz
- százalékos bónusz a seregsebességhez
- órási bevételek a seregnek minden nap
- olcsóbb Birodalmi Kereskedelmi díjak
- bónusz az azonnali kutatási limithez
- Katonai sémaelemek
- katonai designelemek
- Epikus Misztikus Ládika
- a következő kémcsomagok, amelyek infót tartalmaznak a különböző bónuszokról: speciális erőforrások és csodák, szövetségi fejlesztések és beiratkozások, morál, katonai elemek, katonai kutatások és Prémium

Szövetségi rangsor  

A szövetségeket a következő négy paraméter alapján lehet felosztani: pontok (az összes tag nettó érték pontjainak összege), katonai pontok (a háborúkból és a szövetségi csatákból), szövetségi érték (a Szövetségi Technológiákba befektetett erőforrások arany megfelelője, felajánlott seregek és épületek/1000) és a Világtérképen való elfoglalt tartományok szerint.

Szövetségi sereg  

Olyan csapatok, amelyek a gyülekezőpontban vagy egy szövetségi kastélyban találkoznak, amelyeket a szövetségi tagok adományoznak. Az adományozást követően, a katonai egységeket nem lehet visszaigényelni. A sereg toborzása a nettó érték pontok növelésével jár, míg a sereg adományozása ezzel ellentétes.

A szövetségi csapatokkal kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide.

Szövetségi technológia számológépe  

Egy olyan motor, amelybe beillesztheted egy adott szövetségi épület/szövetségi kutatás jelenlegi szintjét és az Építészeti Tiszt Épitészeti szintjét/a Tudományi Tiszt Egyetemi szintjét ahhoz, hogy egy magasabb szint árát ki tud számolni. A Technológiai fában találhatod.

Szövetségi Technológiák  

A szövetségi kincstárban megtalálható négy erőforrás segítségével rendelhető el. A szövetségi technológiák az összes tag technológiai szintjének a növelését teszik lehetővé. A szövetségi technológiák árait és idejét a Tudományi Tiszt Egyetemi szintje tudja csökkenteni.

A szövetségi technológiákkal kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide.

Szövetségi üzenetek  

Az üzenetek a szövetség bármely területére vonatkozóan érkezhetnek - szövetségre való felhívás, informatív üzenetek egy szövetségi állás vagy szövetségi díj változásáról, szövetségi harci jelentések, szövetséges katonaságok költözéseiről, osztagok adományozásáról, a befolyás hatótávolság bónuszok, vezetők megválasztásáról és ingyenes Harci riasztásokról. A Szövetségi üzenetek kék borítékban érkeznek és rendszerben a Üzenetek Rendszer menüpontjában kerülnek elmentésre, Szövetség címkével.

Szuverén  

Egy adott Birodalom, a fő Birodalmi területek és a kolóniák tulajdonosa.